Gitár tanulás
Hogyan kezdjünk el gitárt tanulni?
Az első és legfontosabb, hogy fogalmazzuk meg saját magunknak, hogy mi a célunk, mit szeretnénk elérni és milyen műfajban tudjuk saját magunkat leginkább elképzelni. Ahogy a többi blogomban is említettem több gitár típus van, Ha két nagy részre osztjuk akkor van akusztikus gitár és elektromos gitár és fontos, hogy a megfelelő műfajhoz a megfelelő típusú gitárt használjuk
Fontos dolog, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a zenélés a gitározás az egy szakma. Mint minden szakmát ezt is meg kell tanulni. Ebből következik az, hogy gitározni tanulni az egy folyamat. A kérdés az, hogy mi meddig szeretnénk eljutni. ahogy mondani szoktam türelmesnek kell lenni saját magunkkal és egy profi gitártanárra bízni magunkat
Mi
az, amiben segíteni tud minket egy gitártanár?
Már az első lépést, mint például a gitár vásárlásánál érdemes magunkat egy profira bízni. Ahogy már említettem fontos az elején a cél meghatározása az, hogy milyen műfajban szeretnénk játszani ehhez megfelelő hangszer kell. Természetesen a mai világban már mindenből nagy választék van, de hogy jó ár érték arányban tudjunk vásárolni, ahhoz tudni kell egy bizonyos hangszernek, márkának az előnyét, illetve hátrányát. Kezdő gitárosként fontos, hogy ne a lehető legolcsóbb hangszert vegyük meg, de ne is egy túlárazott hangszert, hanem a szintünknek megfelelő hangszer kerüljön megvásárlásra.
Következő nagy kérdés az oktató anyag összeállítása
Az internet világában rengeteg anyag áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtanuljunk gitározni, amely önmagában édeskevés. Először is tudni kell a lépéseket a folyamatokat ahogy említettem a zenetanulás az egy folyamat így nem mindegy, hogy mikor mit tanulunk meg, Illetve tudás hiányában nem tudjuk magunkat ellenőrizni, mindenképpen kell külső kontroll.
Egy tapasztalt gitártanár rendelkezik megfelelő oktató anyaggal, amit közösen tanulunk meg lépésről lépésre, kihagyva felesleges köröket beépítve viszont elengedhetetlen információkat, amik az alap lerakásához szükségesek. Tehát tulajdonképpen amikor gitár tanárhoz megyünk akkor az oktató anyagot is megvásároljuk és mindazt a tudást, tapasztalatot, amit évek óta szerzett. 10 éves tanári tapasztalatom alatt számtalan olyan tanuló keresett meg aki vásárolt egy kitalált magának egy pár gitár könyvben vagy felment a YouTube-ra és azt gondolta hogy sikerülni fog neki onnan megtanulni gitározni majd egy év múlva belefáradt és rájött hogy kell egy külső segítség, kell valaki aki tudja miről van szó, kell valaki aki elmondja, hogy eddig miért nem működött valami, kell valaki aki rendszert állít fel a tudás megszerzése érdekében, kell valaki aki egyszóval megkönnyíti a dolgomat.
Egy ilyen esetben általában az első gitáróra után az a reakciójuk, hogy kár, hogy nem fordultam előbb gitártanárhoz, mennyi időt energiát, sőt még pénzt is megspóroltam volna, ha előbb eljövök. Te ne legyél az, aki kidob egy évet az ablakon! vedd a kezedbe a dolgot és Bízz magad profira!
Mégis Hogyan néz ki egy gitáróra?
Gitározás az egy szellemi tevékenység. Ebből
kifolyólag szellemi tudást is meg kell megszereznünk. Gondolok itt zeneelméleti
alapokra, amik nélkülözhetetlenek a zenéléshez. Egy magánórának az az előnye,
hogy mindig annyi elméletet tanítok az órán amennyi elengedhetetlenül szükséges;
mint
Szükséges-e a kotta olvasása gitár tanuláshoz?
A kotta tulajdonképpen egy eszköz az
információ átadásához, ezt úgy kell elképzelni hogyha nem tudunk olvasni akkor
bármilyen könyvet adhatnak a kezünkbe nem fogunk tudni belőle semmit sem
megérteni, semmilyen információt kinyerni a kottaolvasás arra jó, hogy
információt nyerünk arról az adott dalról, amit meg szeretnénk tanulni. Tehát
egyszerűen a saját lehetőségeinket bővítjük. A kotta számos olyan információt
hordoz magában, ami hasznos egy dalnak a megtanulásához. Mint például a pontos ritmusérték, ujjrendek
és több zenei instrukció a zenei előadásmódot illetően. Személy szerint
én mindenkit bátorítok arra, hogy próbálja meg a kotta olvasást és a
kottaolvasás alapján próbáljon meg a zenében tájékozódni. Nagyon sokan
tévhitben vannak és úgy gondolják, hogy a kotta olvasás az valamiféle
természetfeletti dolog, amit lehetetlen megtanulni, de alapszinten abszolút
megtanulható és óriási hasznot hoz a zene tanuláshoz. Kidolgozott
módszerem alapján a kotta olvasás könnyedén elsajátítható, amelynek később, ami
jól jön a gitár felfedezése közben
Akusztikus vagy elektromos gitár?
Mind a két gitárnak megvannak a sajátosságai, az akusztikus gitárt is két részre tudjuk osztani. Az egyik az a fémhúros akusztikus gitár a másik pedig nylon húros gitár. Ahogy fentebb említettem már különböző műfajokhoz különböző típusú hangszereket használunk, ettől függetlenül vannak mégis átfedések hangszerek és stílusok között. Vannak úgymond univerzálisabb hangszerek és kevésbé univerzálisabb hangszerek a kérdés az, hogy tanulás szempontjából melyik célszerű melyik célravezetőbb.
Mi a különbség a két gitár között?
Ahhoz, hogy dönteni tudjunk ahhoz
tudni kell az alapvető különbségeket, mint például az akusztikus gitár
értelemszerűen képes megszólalni mindenféle külső hangfal, erősítő nélkül míg
az elektromos gitár kizárólag erősítő segítségével képes értékelhető hangot
produkálni. Vannak műfajok, amit kimondottan csak egy féle hangszeren lehet
játszani ilyen műfaj például a komolyzene, vagyis a klasszikus gitár és a flamenco
gitár zene. Ezt a két műfajt szigorúan nejlon húros hangszeren lehet játszani. A fémhúros
akusztikus gitár több műfajban is megállja, mint például a fingerstyle, blues,
boogie, country és átfogóan a pop zene pótolhatatlan kelléke. Az elektromos
gitár nélkül pedig nincsen rock vagy metál. Ezenkívül felfedezhetőek különböző stílusokban,
mint például blues, funky jazz.
Melyik hangszert tanácsolom, ha még nem tudtuk eldönteni, hogy milyen stílusban szeretnénk tanulni? Az arany középút az a fémhúros akusztikus gitár Amerről könnyedén válthatunk az elektromos gitár felé vagy Maradhatunk az akusztikus vonalon
Összegezve miért érdemes magántanártól tanulni?
Már az első lépéstől tudja egyengetni az
útjainkat akár a hangszer vásárlás tekintetében is. Meglévő oktató anyaggal
kombinálva, személyre szabott tantervet tud előállítani, amely a saját időnkhöz, energiánkhoz, tehetségünkhöz képest mégis lehetőséget ad az adott célunk
megvalósításához. Olyan dolgokat tanít meg amiről mi nem tudjuk, hogy mi a
helyes és hogyan is kell csinálni, ilyen például a kéztartás, testtartás jobb
és bal kéz kapcsolata, hangképzés, zeneelmélet, kottaolvasás, nem utolsósorban
motiválni tud, ha elveszítenénk a motiváltságunkat. Egyszóval segít abban, hogy
az álmunk valóra váljon. A Csík Adolf gitárstúdióban kezdőtől haladóig tanítok saját
kidolgozott módszerem alapján, amely magában foglalja mindazt az elméleti és
technikai tudást, amely megtanulása után könnyedén tudunk váltani bármely
stílusba. Az általam összeállított feladatsorok jól átgondoltak, személyre
szabhatóak, minden fölösleges információt nélkülöznek, célzottan az alap tudás megszerzését segítik elő. Ötvöztem a Bécsben megtanult Nyugati stílust a magyar
Kodály módszerrel. Egy olyan módszert állítottam össze, ami egyben rugalmas, de
biztosan halad a cél felé. Ha ilyen gitároktatásra vágysz jelentkezz bátran!